Wednesday, September 27, 2006

Sok hűhó

Bárhogy is nézem az elmúlt tíz nap eseményeit, ill. annak média tálalását, nem látok okot aggodalomra. Már ami, bármilyen valódi válságot hordozna magában. Inkább egy felfokozott választás előtti hangulatot érzékelek, mely sok mindent hozott a felszínre, amik valójában nem újak, hiszen – ha kicsit jobban belegondolunk – azok az elmúlt hónapok, évek logikus következményei. Amolyan shakespeare-i királydráma, amelyben minden van a halálos ellenségen át az intrikákon keresztül a tragikomikumig bezárólag. Minden.

Érdekes volt tapasztalni, hogy miközben a világ (mozgó)képi médiáját az MTV ostroma járta be – vészesen emlékeztetve, asszociálva a franciaországi rendzavarásokra - , addig a (komoly) kommentárok egyetlen elvi kérdést boncolgattak: az igazság és a hazugság anatómiáját. Sőt, némelyek odáig mentek a téma feszegetésében, hogy a nagy általánosításban (a politikusok hazudnak, nem tartják be választási igéreteiket stb.) csak, mint mellékes szereplőt, példát hozták a magyar miniszterelnököt.

Az eszmefuttatók szinte valamennyien – egymástól függetlenül, de - egyöntetűen állapították meg, hogy gyakorlatilag nem történt semmi, kivéve azt a sokkhatást, amikor valaki veszi a bátorságot, és meri közölni azt az igazságot, amit különben mindenki tud(ott): sajátmagunkat ámítottuk. Megjegyzem, ez a fajta magatartás nagyon jellemző magyar mentalitás. Még szűk (baráti vagy családi) körben is elhallgatja az ember a saját hibáit. Csak másokat illik szidni, pellengérre állítani. Kishazánkban ugyanis önmagunkról nem szokás az igazságot kimondani. Pláne nem egy vezetőnek beismerni – önként és dalolva – hogy „(elvtársak) hibáztunk, és szarban vagyunk”. Ez eddig csak a diktatúrák vicctárában volt mindennapos (suttogó) beszédtéma. Most viszont egy demokratikus állam kormányfője teszi ezt nagy nyilvánosság előtt. Na jó, közel kétszáz híve előtt.

Az egész történetből kicseng a régi beidegződés. Tényleg a brezsnyevi-kádári időkre emlékeztet a story, amikor a zárt KB ülésen a legbennfentesebbek egymás között megállapítják, hogy baj van. Nagy baj van! Most, a (szociál)demokrata Gyurcsány a pártállami idők szelleméhez méltóan a „kibővített keménymag” előtt beszélt, beszámolt, tájékoztatott stb. - miközben valóban nem gondolt arra, hogy a közel kétszáz hithű elvtársa között nem lesz egyetlenegy sem, aki ezt egyszer csak el fogja kotyogni? Mindez nehezen hihető, húsz évvel a KISZ-világ után. Gondoljunk csak a Ron Werber-es csapatjátékról készült index.hu tudósításra (2004. április 09). De talán a legfurcsább: vajon a felvételkészítő miért várt az őszi helyhatósági választások finiséig, miért nem „szivárogtatta ki” már előbb, korábban? Például a titkos(?) gyűlést követően. Úgy, ahogy azt az index.hu is tette a werberi tájékoztató után.

A Gyurcsányi mondandó stílusa valóban meglepő a mai (nyugati) demokráciában, tartalma azonban őszinte és igaz. Ezért, mint beismerővallomás dicséretes. A sokkoló hatáson kívül viszont semmi új nincs benne, pláne négy hónap távlatából. Sőt, pontosan alátámasztja az ellenzék által hónapok – ha nem évek – óta szajkózottakat, ill. az EU eddigi figyelmeztetéseit: végre tenni kell valamit a rendszerváltás befejezése érdekében az államapparátusban, no és a fejekben, hogy hazánk egy modern kapitalista országgá váljék.

Egy dologról azonban mintha megfeledkeztek volna az „üggyel” kapcsolatban megszólalók, bírálók külföldön és belföldön egyaránt. Hazánk az EU-tagja. Ezért az Uniónak nem csak jogai, de kötelességei is vannak. (irányunkban is!). Igaz, a belügyekbe az Unió nem szól bele, de – ha kell – mindent segítséget meg fog adni, hogy egyik tagállama se jelenthessen csődöt. Ebben biztosak lehetünk. Sőt, épp azt bírálják igazán a külföldi szakértők, hogy a kelet-európai (új) tagállamok, mintha leálltak volna a reformokkal, azzal a változtatni akarással, ami felvételük előtt jellemezte őket. (és, amikor még Magyarország a csatlakozás éllovasa volt!) Jelenleg a (politikai) pártviszályok jellemzik Kelet-Európát, egyfajta politikai instabilitás tapasztalható a visegrádi négyek háza táján. A legszemléletesebb, legmarkánsabb(?) illusztráció persze az MTV ostromáról készült és világszerte közvetített, bemutatott képsorok.

A belső helyzetről már közel sem ilyen egyértelmű a külvilághoz eljutatott és bemutatott híranyag, ill. annak visszatükrözése a hazai köztudatba, gondolkodásba. Az MTV ostromáról szóló képkockákon kívül ma már csak a gazdasági szakértők foglalkoznak Magyarországgal, mint a régió (V4) egyik országával, ahova érdemes odafigyelniük a befektetésekben érdekelteknek. Hiszen a világot bejárt képsorok elbizonytalanították még a helyi viszonyokat jól ismerőket is. Számukra – jelenleg! - egy név és ember a stabilitás és (pénzük és) biztonságuk garanciája: Gyurcsány Ferenc és konvergencia programja. De nem csak a külföldieknek, hanem az itt élőknek is elsőszámú érdekük a gazdasági és politikai helyzet stabilitása, amelynek – e pillanatban – nincs alternatívája. Ezt kellene végre megértetni az emberekkel a Kárpát–medencében.

Az, hogy az ellenzék támadja a miniszterelnököt, nem új, és természetes, hiszen ez a feladata. Különösen, ha az „építőjellegű”, azaz alternatívát mutat és ad, pl. az EU-s felzárkózáshoz. Ez azonban nem jellemző a hazai parlamentáris ellenzékre. Még most is az elvesztett parlamenti választáson rágódnak. Képtelenek abba beletörődni, ill. azon túltenni magukat. A leglehetetlenebb fortélyokat dobják be a köztudatba, miközben elmaradt a számadás, a számvetés, a tavaszi választási kudarc okainak elemzése. Helyette nemcsak magukat, de híveiket is belelovalják abba a virtuális világba, mely azt sugallja, hogy a helyhatósági választások (eredménye) befolyásolhatják a parlament munkáját, ill. azt helyettesít(het)nék.

A legeklatánsabb példa ennek az illúziónak a kergetésére, hogy a polgármesteri választásokon a jobboldal – élén a Fidesz-szel – nem saját embereit támogatja, hanem „független” jelelölteket. Ez - véleményem szerint – a gyengeség jele. A megtévesztés szándékát nem merem feltételezni a becsületes jobboldal részéről. Mégsem értem, hogy miért kell „függetleneket” támogatnia a jobboldal vezető pártjának. Tán, nincs elég Fideszes jelölt, vagy oly kevés a szavazóbázis? Valami nem stimmel a jobboldal kommunikációjában.

Egy dologra szeretném még felhívni a figyelmet. Orbán Viktor jóval a Gyurcsány-hangszalag közlése előtt „illegitim”-nek nevezte a törvényesen megválasztott magyar kormányt. Már akkor sem értették sokan ezt. Aztán jött a magyarázat, hogy „a baloldal nem arra a programra kapta a néptől (szavazóitól) a felhatalmazást, amit a választások után benyújtott”. Ezzel csak az a baj, hogy Orbán miért a baloldali szavazók nevében beszél, és védi „a mundér becsületét”? Máskülönben, jó volna, ha a pártelnök emlékezne 1998-as választási ígéretére *, amikor (a baloldallal együtt) esküdözött, hogy nem lép koalícióra Torgyán Józseffel. Amikor mégis megtörtént, senki sem nevezte a Fidesz-kormányt és miniszterelnökét „illegitim”-nek.

Ja, és az „oszt jó napot”-os hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után – tudtommal – senki sem követelte Orbán lemondását.




*
Gazda Albert: A kormánypártok az ellenzék esetleges győzelme nyomán a Torgyán-Orbán kormány vízióját vetítik előre. A Fidesz elutasítja ezt a lehetőséget. Ha úgy alakulnak az eredmények, megváltozhat-e álláspontjuk?
Orbán Viktor: Nem lesz szükség arra, hogy változtassunk. A győztes abszolút többséget szerez, tehát nem kényszerül koalícióra. Azt látom, hogy a kormánypártok a polgárok helyett akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon. Én azt mondom: ahelyett, hogy koalíciós találgatásokba bocsátkoznának, ideje lenne megvitatni a programokat a nyilvánosság előtt. Azután beszélhetünk koalícióról, ha az emberek döntöttek. Helytelen azt a benyomást kelteni, hogy akármi történik is, eleve lejátszott koalíciók jöhetnek számításba. Ez nem igaz.

Orbán Viktor interjúja a Magyar Hírlapnak
1998. április 28.