Saturday, September 05, 2009

Elhallgatott történelem 1939-1941 / VI.

I. - II. - III. - IV. - V. - VI.





.
A náci-szovjet „Nagy Összeborulás” 1941. június 22-én ért véget. Sztálint (és a Szovjetuniót), a szó legszorosabb értelmében hátba támadta anti-imperialista elvbarátja. Az 1939. augusztus 19-én aláírt náci-szovjet gazdasági szerződés értelmében még aznap is Németország felé robogtak a búzát és kőolajat szállító szerelvények. Az orvtámadás abszolút váratlanul érte Sztálint és a katonailag harmatgyenge Szovjetuniót. Nem felel meg a valóságnak, az az utólag elterjedt (kommunista) történelem magyarázat, miszerint a közel két évvel korábban megkötött Molotov-Ribbentrop paktum alapján „felszabadított” lengyel területek lerohanása valamiféle „preventív” háború volt a későbbi náci támadás lelassítására. Ha az 1939. szeptember 17-i szovjet támadás valóban „stratégiai előrelátás” volt, akkor az azt követő 22 hónap vajon miért nem volt elég a katonai védelemre való felkészülésre? Hogyan lehetséges, hogy a náci gépezet a szovjet hadifoglyok százezreit ejtette néhány hónap alatt, miközben napi 35 kilométert tettek meg kelet felé: Leningrád és Moszkva irányába?

Ugyancsak történelmi tévedés, kommunista propaganda, azt állítani, hogy a Nyugat, a nyugati szövetségesek a náci orvtámadás másnapján (1941. június 23.) az addig „anti-imperialista” Sztálinban hirtelen felismerték az igaz barátot, az igazság bajnokát. Ez nem igaz. A parlamentáris demokráciák (az „imperialisták”) első perctől (1917. nov. 7, vagy talán már 1914. augusztus 4.) az emberiségre (no meg a kapitalista világra) veszélyes ideának és szervezkedésnek tartották a szovjetrendszert és (proletár)diktatúrát. Hasonlóan veszélyesnek ítélték meg a hitleri nemzeti-szocializmust is. 1939 végére a két diktatúra közül a Nyugat-Európára támadt náci Németország tűnt a kapitalista („imperialista”) világra veszélyesebbnek. Amikor pedig ez az antidemokratikus, fajgyűlölő diktatúra rátámadt (katonailag) harmatgyenge szövetségesére – különösen Nagy-Britanniából nézve – félő volt, hogy Moszkva eleste esetén senki és semmi sem állítja meg a hitleri hadigépezetet az egész világ, de legalábbis Európa meghódításában. Ezért döntött úgy Európában a nácikkal már csak egyedül dacoló Nagy-Britannia, hogy a Szovjetuniót meg kell segíteni. Ennek tanúbizonysága Churchill híres beszéde a SZU náci megtámadásának hírére, és a „grúz ördögnek” nevezett Sztálin azonnali katonai és hadtápi megtámogatására: „Ha Hitler elfoglalja a poklot, akkor legalább teszek egy kedvező lépést az Ördögnek itt a parlamentben.”

Hogy ennek a közel két (1939-41) esztendőnek a történéseit mennyire megpróbálja - még ma is! – a történetírás elfelejtetni, arra legjobb példa Szemjon Krivosejn altábornagy élete. A kiváló katona, harckocsizó parancsnok, a Vörös Hadsereg hivatásos tisztje 1921-ben lépett a szovjet hadsereg szolgálatába. Lovas katonaként kezdte, majd tehetségének köszönhetően a harckocsizókhoz került. Egész életében páncélosokat irányított. Önkéntesként részt vett a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán, 1936-ban páncélosokat irányított Madrid alatt és körül. 1938-ban a japánok ellen harcolt sikeresen a Kazah-tói tankcsatában. 1939-ben részt vett a Lengyelország elleni szovjet orvtámadásban. Majd következett a finn háború 1939/40 telén. Az 1941. június 22-i náci orvtámadást követően a Baltikumban és Belorussziában harcolt, és páncélosai megállították az egyik legnevesebb és legtehetségesebb német tankparancsnok Heinz Guderian csapatait. Tehetségét felismerve, 1941-43 között a hátországban tanította, képezte ki a jövő szovjet páncélosait. Az 1943-os (sors)döntő kurszki tankcsata hőse. 1944-től a belorusz fronton harcol egységeivel, és a berlini csata egyik legkritikusabb szakasza a Seelow-i Magaslat-ért vívott tankcsata is az ő nevéhez fűződik. Krivosejn megkapta a legmagasabb szovjet kitűntetést a Szovjetunió Hőse címet. Ennek ellenére neve sohasem került be a magyar történelemkönyvekbe. Az ok – így utólag – egyszerű. (A különben zsidó származású) Szemjon Krivosejn volt az a szovjet parancsnok, aki Heinz Guderian Wehrmacht parancsokkal közös katonai parádén ünnepelte a Lengyelország feletti győzelmet 1939. szeptember 23-án. Az eseményről nemcsak fénykép, de filmhíradó is készült. A dokumentum azt is megörökítette, amint Krivosejn gratulál Guderian-nak a német sikerekhez, megjegyezve, hogy "..szívesen látja majd Moszkvában az eljövendő Nagy-Britannia feletti győzelem után..."





Curt Liebmann - Heinz Guderian - Szemjon Krivosejn
Brest-Litovsk, 1939. szeptember 23.
.

.
.

Labels: , , , , ,

4 Comments:

Blogger efraim said...

Valahogy igy kellene megirni a történelemkönyveket is. Mindenre kiterjedő részletességgel, precizitással, pontossággal.
Gratulálok az iráshoz.

12:12 PM  
Anonymous Anonymous said...

Gratulálok, szép és értelmes munka. pl

9:04 PM  
Blogger MoRa said...

A müncheni egyezményről sem szabad megfeledkezni, ahol a nyugati hatalmak lényegében néhány évre a békéért cserébe szabad kezet adtak Hitlernek.

A spanyol polgárháborúról sem, ahol a falangisták, a németek és az olaszok ellen egyedül a Szovjetunió adott komoly katonai segítséget a köztársaságnak.

Miért írtak volna a magyar történelemkönyvek egy szovjet altábornagyról? Az 1944-re 12 millió fős szovjet hadseregben vezérezredesből, hadseregtábornokból és marsallból is futkosott jó néhány.

Nem igaz, hogy a Szovjetunió ne készült volna a Hitler elleni háborúra, számos történelmileg hiteles cikk szól a teljes fegyverzetcsere megkezdéséről és a Németország elleni katonai támadás terveiről. Ez utóbbit - a támadást - nem hajtották végre, kiszámíthatatlan lett volna a nyugati reakció.

A Szovjetunió taktikázott és időt húzott. Folyamatos volt a kölcsönös kémkedés, az álcázott tevékenység. Még a szovjet vezérkar lefejezése is németbarát összeesküvésre - de legalábbis tapogatózásra - vezethető vissza. Sok szovjet tábornok csodálta a német vezetést, sokan még a weimari időkre visszavezethető baráti kapcsolatokat ápoltak német tábornokokkal.

Elfeledkeztél a háború előtt 1934-ben (!) között lengyel-német megnemtámadási egyezményről is.

Lehetne még faragni ezen a cikken, mert a források feldolgozása hiányos, és szerintem sok a tendenciózus megállapítás.

9:13 PM  
Blogger Pocakos said...

Kedves T.
A végén kezdem. A tendenciózusra hozzászólásod a legékesebb példa! Annak a bizonyos 40 év (1949-89) agymosásának iskolapéldája. 1939 és 1941 nyara között a két (antikapitalista) ideológia egymásra talált. Ezt a közel két évet dolgoztam fel.

„Észrevételeid” NEM erről az időszakról szólnak, illetve megpróbálod épp úgy elkenni és összemosni a történelmi tényeket, mint azt a kommunista történetírás próbálja (még most is!).

Az a gyanúm, hogy NEM olvastad el a teljes (hatrészes!) tanulmányt, hiszen már az első részben (I.) említést teszek az 1934-es lengyel-német meg-nem-támadási szerződésről, amit 18 hónappal korábban (1932 nyara) megelőzött a szovjet-lengyel meg-nem-támadási szerződés! Amit különben 1934-ben 10 évre, azaz 1945-ig meghosszabbítottak, és a Szovjetunió szegte meg 1939. szeptember 17-én.
Ugyanitt, (már) az első részben (is) említést teszek a müncheni egyezményről!

A spanyol polgárháborúnak semmi köze értekezésem témájához, az 1939-es „szovjet-náci nagy összeborulás”-hoz. De, ha már felemlítetted, Moszkva megkérte a komoly katonai segítség (azaz a fegyverszállítás) árát! – és mivel Madrid nem fizetett, ezért a spanyol állam teljes aranykészletét Barcelonában hajóra rakták és a Szovjetunióba szállították. Az akció sikere Gerő Ernő nevéhez fűződik.

A többi (szovjet) propagandista jellegű felvetéseidre nem kívánok reagálni, mert felesleges. Érdekes, arról nem szólsz, hogy a Szovjetunió által 1939-ben megszállt lengyel területek máig nem kerültek vissza Lengyelországhoz. Magyarán a Molotov-Ribbentrop paktum – egyoldalúan -ma is érvényben van!

Máskülönben, köszönöm, hogy közel három év elteltével sikerült értekezésemre rátalálnod, és még megjegyzésírásra is vettél fáradságot.

12:23 PM  

Post a Comment

<< Home