Monday, January 20, 2014

A Horthy korszak IV. - a Magyar Királyság megszűnése

 Horthy korszak  I. - II. - III. - IV. - V. - VI.


A nemzetiszocializmus által állami szintre emelt antiszemitizmus útja a Holocaust-hoz 

1933-ban németföldön tért nyert egy gyűlölködő ideológia, melyet 1923-ban vetett papírra egy antiszemita osztrák. Hitler alapötlete az volt, ha az ország megszabadul a zsidóktól, akkor a nemzet naggyá válik. Ez valójában leegyszerűsítette, kiforgatta és „ellopta” a Kommunista Kiáltvány alapelvét, miszerint

Minden eddigi társadalom története osztályharcok története. Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött.

Nos, Hitler az elnyomónak a zsidót jelölte meg, elnyomottnak pedig a nem-zsidókat (“gój”), azaz a (német) népet. Ez a megközelítés sokaknak szimpatikusabbnak tűnt, mint az osztályharcos marxi gondolat. Különösen az 1929-es gazdasági világválság után, a fejlődést és kibontakozást gátló első világháborút lezáró versailles-i békediktátum miatt. Amikor Hitlert a weimari köztársaság kancellárjának nevezték ki, ellenzői képtelenségnek tartották hivatali ideje kitöltését.

A börtönben született elméleti művében (Mein Kampf = Küzdelmem) minden rossz forrásának és eredetének a “zsidókat” állítja be, és azok “eltűnése” az igazi és egyetlen gyógyír a germán (árja), majd valamennyi nép felemelkedése számára. Ezzel megteremtve a (judeo-bolsevista) világ-összeesküvés azóta sem szűnni nem akaró elméletét. Eleinte rohamosztagainak (SA) a politikai ellenfelek (kommunisták, szocdemek, stb.) gyűléseinek megzavarása (szétverése) volt a főfeladata, no meg a saját, náci gyűlések védelmének biztosítása. Az 1933-as hatalomátvétel után gyökeresen megváltozott a helyzet. A demokrácia hónapok, ha nem hetek alatti leépítése és a diktatúra bevezetése csakis, és kizárólag a belpolitikai helyzetet változtatta meg, de alaposan. Ne feledjük, Európában, az európai gondolkodásban nagyon mélyen él (még ma is!) a westphaliai béke (1648), mely az államok szuverenitását hivatott garantálni. A 17. században úgy képzelték el, ha minden ország tiszteletben tartja a másik belügyeit, belső problémáit, akkor eljő a “világbéke”, hiszen nincs miért a másikra támadni, és háborúzni.

Tehát, a hitleri Németország bármit (meg)tehetett lakosaival, állampolgáraival az ország határain belül. Hitler és elvbarátai örültek volna a legjobban, ha minél előbb eltűnnek a „népen élősködők”. A körülbelül. 600.000 izraelita vallású, a 62 millió össznépesség alig egy százaléka. A náci hatalom „nyomásgyakorlás” legbrutálisabb eszközeivel próbálták távozásra kényszeríteni megbélyegzett, kiközösített honfitársaikat. Megvonták nyugdíjukat, egészségügyi biztosításukat, stb. Mai szóhasználattal, igyekeztek életüket „ellehetetleníteni”. Már 1933. márciusban az SS birodalmi parancsnoka, és egyben München rendőrkapitánya, Heinrich Himmler, a bajor főváros közelében, Dachauban, egy lőszergyár területén internáló tábort létesített. Ide zárták be a politikai ellenfeleket, valamint nagyszámú zsidót. Ekkor még három-hat hónap után elengedték áldozataikat, mivel a cél a megfélemlítés, a „távozásra ösztökélés” volt.

1935-ben meghozták a faj(védelmi?)törvényt, amit a náci vezetés már komoly figyelmeztetésnek szánt a „mozdulni” nem akaróknak. Viszont a külföld nem volt felkészülve nagy tömegek (azonnali) befogadására, pedig akkor még csak (jóval piaci érték alatt eladott) ingatlanaikat kellett (volna) hátra hagyniuk. Igaz, egy bizonyos „mozgás” megindult a környező országok felé (Ausztria, Svájc, Csehszlovákia, Franciaország, valamint az első világháborúban semleges Hollandia). Az USA szigorúan tartotta a bevándorlási kvótáját.

Eichmann, mint a „zsidó ügyek” szakértője, 1934 óta dolgozott az SS berlini központjában. 1937-ben kiküldték Palesztinába, hogy ott előkészítse a német zsidók (esetleges) tömeges kivándorlását. A jiddis mellé megtanult héberül is, ezenkívül a judaizmusban is otthon volt. Találkozni akart arab vezetőkkel is, de a britek nem engedték. Viszont a cionista mozgalom vezetőivel többször tárgyalt (mind Palesztinában, mind Németországban), hiszen mindkét félnek (más-más, de közös) érdeke volt a német zsidóság mielőbbi és tömeges eltávolítása Európából.

1938 - sorsforduló Európa és az európai zsidóság történetében.

Az igazi változást az utolsó békeév, 1938 hozta. Mondhatni sorsdöntő dátum, nemcsak a zsidók, de Európa, és talán a világ számára is. Az Anschluss-t követően az üldözöttek és menekülők száma az egymillió felé közeledett. A Harmadik Birodalom (tömeges) elhagyását a külföld akadályozta meg. Hiába volt (német birodalmi) útlevelük, abba vízumot, pláne bevándorlási, letelepedési vízumot nem kaptak. Sőt, Svájc felkérte Berlint, hogy tegyen valamit, mert határőrei nem tudják (a név alapján) eldönteni, hogy az illető turista, üzletember vagy potenciális menekült, azaz „zsidó”. Ettől kezdve a zsidóknak kiállított német dokumentumokra rákerült egy nagy piros „J” (Jude = zsidó) betű. Az Anschluss után (1938. március 15.) kb. egy héttel Budapest rendeletet adott ki, hogy határőrei a Monarchia idején magyar állampolgárnak született ausztriai (elsősorban Burgenland és Bécs) zsidókat ne engedjék be az országba. Május 29-én lépett életbe az első zsidótörvény Magyarországon.

Júliusban Roosevelt amerikai elnök kezdeményezésére nemzetközi konferenciát hívtak össze a Genfi-tó partján fekvő francia Évian-ban, hogy megoldást találjanak az Ausztriával gyarapodott náci Németországot elhagyni szándékozó zsidók részére. A konferencia hírére Hitler közölte: „ ...Csak remélni tudom, hogy az a másik világ, mely oly mély együttérzést mutat ezekkel a bűnözőkkel („zsidók”- szerk.) legalább olyan nagyvonalúan tegye át szimpátiáját a gyakorlatba. Részünkről minden eszközzel, még luxushajókkal is, készen állunk ezen országok rendelkezésére bocsátani ezeket a bűnözőket. Az összeset......”

A nyolcnapos (július 6-15) konferencia teljes kudarccal végződött, miután az USA és Nagy-Britannia nem volt hajlandó jelentős számú üldözöttet felvenni, és így a rajtuk kívül jelenlevő 30 ország nem vette ki részét a befogadásban. Az egyetlen eredmény, hogy Nagy-Britannia hozzájárult a nácik és a cionisták között kialkudott kb. 50.000 zsidó fokozatos Palesztinába érkezéséhez. (Valószínűleg ennek az akciónak a segítségével érkeztek magyarok, így Szenes Hanna, is 1938-ban Palesztinába). London tett még egy látványos (propaganda?) akciót, a Kindertransport-ot, amikor 10 ezer zsidó gyereket, teenagert szállítottak az Egyesült Királyságba. 1938-ban a nyugati világ még mindig bevándorlási kvótákban gondolkodott. Szerződést kötöttek a nácikkal, hogy pl. az USA évi 30.000 (zsidó) menekültet vesz fel az elkövetkező három évben (1938-1940), Nagy-Britannia vállalta, hogy azonos idő alatt évente 15.000 menekült érkezhet Ausztráliába. Dél-Afrika csak azokat engedte be (korlátlanul), akiknek rokonai éltek már ott. Kanada megtagadta a menekültek befogadását. A később felszabadítónak kikiáltott Szovjetunió el sem ment a konferenciára. Üldözöttek befogadását nem ajánlotta fel. Pedig egy évvel korábban (1937) kapott városi rangot a távol-keleti Birobidzsán, a (szovjet) Zsidó Autonóm Terület fővárosa. Valószínűleg az európai (német-osztrák) zsidóság is inkább nyugat felé (vagy Palesztinában) kereste az újrakezdés lehetőségét, mintsem a proletár-paradicsomban. A tanácskozás egyetlen reménykeltő részvevője, a dollár milliók fejében százezer európai zsidó befogadását jelző Dominikai Köztársaság.

1938 szeptemberében vezette be náci mintára a Hitlerrel szorosabb együttműködésre törekvő Mussolini az olasz fajtörvényt (zsidótörvény), de előbb ideológiai harcostársát (és szeretőjét), a “fasizmus zsidó anyját” (Margherita Sarfatti) Argentínába küldte. A fasiszta Olaszországban 1938 szeptemberéig ismeretlen volt a zsidóüldözés!

A németországi zsidókra nehezedő nyomás további része volt a zsidó tulajdonú földek “regisztrálása”, majd a gyárak, üzemek “árjásítása” és az 5.000 birodalmi márkánál több vagyon összeírása. A zsidónak számító német keresztnevűeket kötelezték másodnévként az Izrael (férfi) és a Sara (női) név felvételét. Az üzleteket, kirakatokat pedig jól látható megkülönböztető jellel (Dávid csillag vagy „Jude” = zsidó felirattal) ellátni. Ennek a november elejei „Kristályéjszaka” idején lett jelentősége, amit (cinikus) gúnynévnek szántak a nácik. (Mostani hivatalos német neve Pogromok éjszakája v. Novemberi pogromok - Novemberpogrome 1938 ).

Az előzmény. Október folyamán a lengyel kormány bejelenti, hogy valamennyi zsidó állampolgárát, akik több mint öt éve külföldön élnek, megfosztja állampolgárságától és hontalannak tekinti. Válaszul a nácik törvényt hoztak a Németországban élő lengyel zsidók visszaküldésére Lengyelországba. Az akciót meglehetősen egyszerűen oldották meg. A lengyel születésű zsidókat országosan összeszedték és levitték a lengyel határhoz, a Zbąszyń (németül: Bentschen) nevű átkelőhelyhez, majd ott fegyverrel az ország elhagyására kényszerítették őket. A meglepett lengyel határőrök, hogy feltartóztassák a közeledő tömeget, közéjük lőttek. A folyamatosan érkező közel 20 ezer szerencsétlen átjutása a “senki földjén” hónapokig eltartott.

1938. november 07-én egy 17 éves lengyel zsidó teenager merényletet követett el a párizsi német nagykövetségen. A nagykövetet akarta lelőni, de helyette a fogadására érkező követségi titkárra lőtt rá. A merénylő családjával évek óta Hamburgban élt, és mivel nem voltak állampolgárok, szülei is már összecsomagolva várták a kitoloncolásukat Lengyelországba. A fiú ez ellen akart tiltakozni. Az időpont jól jött a náciknak. Hitler a sörpuccs 15. évfordulójára (nov. 09.) készült Münchenbe. Tudták, hogy kevés esély van a párizsi követségi titkárnak az életben maradásra. Már készültek a müncheni megemlékezésre, amikor jött a halálhír. Ez adta az alkalmat és a jelet, a zsinagógák felgyújtására, üzletek, áruházak, kirakatok, otthonok szétzúzására, és mintegy 400 ember megölésére országszerte. Előre megtervezett, tehát nem spontán (“lakossági”) pogrom volt, mert a halálhírre pillanatok alatt országos "zavargások" törtek ki. Ráadásul a károkat (egymilliárd birodalmi márka) a “zsidókkal” fizetették meg. Talán érdemes megjegyezni, hogy ezt a hatalmas összeget (kb. 400 millió akkori US dollár) a náci állam a biztosítókon keresztül hajtotta be. Rendeletileg kötelezte valamennyi biztosítót, hogy a kártérítési összegeket ne az igénylő részére, bankszámlájára, hanem az államkincstárba utalja át.

Mindez békeidőben, a II. világháború kitörése előtti évben történt. 

Folytatás: A Horthy korszak  V.   (Holocaust)
  


Horthy korszak  I. - II. - III. - IV. - V. - VI. 


Labels: , , , ,

0 Comments:

Post a Comment

<< Home